Újra nekikezdtem a Neurománcnak. Valami gyerekkori álmomat idézheti, mert még sokadszorra is ugyanannyir bejön, mint elsore. Nem tudom, mi fogott meg benne. talán az az életero, ami sugárzik belole: a majdnem-apokalipszis utáni világ, ami nem süllyedt vissza a középkorba egy passzív vegetálásba.
Hétvégen Frankhegy.

teljesen tönkretett a mai nap, az asszisztensünk már aggódni kezdett, hogy mi van velem, kétszer is megkérdezte, vszleg, mert most nagyon impulzív és szomoru voltam. Reggel a "kedves" közhivatalnokokat kellett elviselnem, végülis nem volt annyira szörnyu. Alighogy beestem egy kva unalmas témárol hallgattam eloadást 2 órán keresztül, majd rohantam telefonkonferenciára, ami kis híján 4 óráig tartott, persze ebédelni nem volt mikor, csak a reggeli kefiremmel húztam odáig. bah. tegnap újranéztem az Original Sint, igaz nem végig, mert álmos lettem.

Újra megjelent Felhocske, állítólag a dolgozatát írja... Még nem találkoztam vele, csak telefonon beszéltünk.

Találtam egy ápr. 11-i megválaszolatlan levelet, two urgent matters címmel. Gyorsan letöröltem mielott vki meglátta volna :)
Ma nem megyek majomtalálkozóra, újra csömöröm van, pedig az egyik beígért vmi cseh söröket is... Habár hétfore is megígérte, aztán beteg lett. Megesz a penész, ha mára meggyógyul.

Kg nem akar besegíteni a hugica elcsábításába, hiába ígérte meg, az alatt a pár nap alatt, míg itt volt, nem hozott össze egy "véletlen" találkozást. Savanyú.

Nem is írtam a Lhuzin's defense-rol. Nfyvel néztem meg, váltig állította nincs semmi mögötte és mivel fáradt voltam, nem is nagyon firtattam. Meglehet csak arra volt kíváncsi, hogyan viselem. Most megláthatta.
A film érdekes volt, fogalmam sincs hol találnak ennyi szép helyszínt, mert a "megfestett" kópia még nem elég. Kis hazánk büszkesége lehetne, hogy érdekes összevágásban két helyszín is szerepel kies Budapestünkbol: a Hosok tere és a Lánchíd. Nade, hogy ne legyenek illuzióink a jelenet így néz ki: a Hosök Terén megáll a kocsi, kiszáll Lhuzin a kövezetre, majd visszakérdez: anyway, where am I? Válasz nem jön, majd a kocsis a lovak közé csapva eltávozik a Lánchíd irányába. Két tanulságot szurhetünk le ebbol: egyrészt annyira világ vége vagyunk, hogy szóra sem érdemes. Másrészt ismeretlenségünk ellenére ennyire kicsik vagyunk, mármint a város ennyire kicsi :)
Ennek ellenére a film élvezheto darab, meggyozo színészi játékkal és történettel. Talán a könyvet is illene elolvasni egyszer.

a változatosság kedvéért még mindig coding conventions. kezd elegem lenni belole

kellett ez nekem? ma egész nap coding convention-t kreáltam, amiértis utálni fognak, dehát muszály, és ha nem én csinálom emberire, akkor fognak egy már létezot, amitol mindenki tüsszögni fog. jó ez nekik? hálátlan népség...

Elkezdtem a 9'11"01 -et és nem fejeztem be. kilenc rendezo 11 perces és 1 kockás muve az ikertornyokról és/vagy a hozzákapcsolható eseményekrol. Megható az afgán(?) tanítóno próbálkozása, mikor a sivatagban élo gyerekeknek próbálja elmagyarázni: mi is az a torony és mi is az a repülo. Zavaró az izraeli szcéna: túljátszák magukat a mentosök, a riporterno és stábja, mindenki, és valahogy a nyomulásba nehezen fér bele az ennél is nagyobb katasztrófa... egyszeruen túlno rajtuk, mintha az afgán gyerekeket látnánk, ok még nem tudják, az izraeliek már nem tudják elképzelni a katasztrófát. Párhuzamos világok, párhuzamos létek: egymást semlegesítik, nem tudnak egy idoben létezni, még ha igen is, fizikailag, szellemileg ez nem lehetséges.
A felróvók talán kisstílüeknek tunnek, a saját 3.-ik világbeli problémáikkal (amik persze az amcsik agresszív külpolitikájával függenek össze), mikor ekkora baj van, de jól rámutatnak az okokra: ezért (is), ti mocskok, ezért kaptatok a pofátokba.
A teljesség igénye nélkül (hisz mindegyik figyelemreméltó kis alkotás), még kettot említek meg: az egyik, a kísérleti, ami a Toldi mozi csúcshangtechnikájának köszönhetoen déjá vú volt hangilag, hisz a hol felerosödo, hol elhalkuló zúgás akár a hanganyaga is lehetett volna. A másik a Sean Penn által elkövetett, nagyon kedves kis történet a sötét és kis lakásában éldegélo és képzeletbeli (már halott) feleségével társalgó bácsika egy reggel csodára ébred: besüt a nap a szobába és az asszonya kókadozó virágai életre keltek. Ujjongva meséli hitvesének, de a világos szoba már nem az a szoba: arcán látni, a boldogság mögött, az álomvilága szétszakadását. És ekkor megindul lefele a másik árnyéksáv is. A másik torony.

Csodás, hogy mennyire jól esik az ajándék ido. Na nem á lá Borghes, hanem az órasietésbol adódó. Reggel volt hasonló élményem, mikor a már 45 perc körüli plusszidot mutató telefonomat megnézve és kapkodva készülodés után a lakótársam felvilágosított: még csak 1/2 kilenc. Megajándékoztam magam egy otthon elköltött reggelivel. Karácsonyra idot kérek. Sot, a szülinapomra is.