tegnap azon méláztam, mit is csináltam egy évvel ezelott... önfeledten úszkáltam a tengerben, majd szolot ettünk (ekkor már néztek valamit a kiszolgálók az üzletben, dehát kit érdekelt akkor a TV), majd késo délután írt sms-t Joey, hogy mi van... este vendégloben vacsoráztunk és egyelore tettünk az egészre. ott, a görög napsütésben úgy tünt semmi sem valóságos a tenger kékjén és a part lágy vonalain kívül... hogy a világ véget ér a sziget közelében és a szárazföld is csak tétova délibáb a távolban.

bakker ilyen ízetlen rég nem volt az ebéd. pulykapecsenye görögösen. 2-3 szecskázott olívabogyó és padlizsánmorzsák ízetlen pulykahúsdarabokkal. bo borsszórással javítottam rajta, aztán -úgyis mindegy- legyurtem felét. pfffffffff.

Miért volt az otthon fozött csöves zsengekukorica baromira édes? Pár napja gondolkodom rajta és nem sikerült kitalálni... Ilyen fajta lenne?

Ha már az index is elkezdte (na nem ezt, hanem az uj(?) bomba körüljárását), én is leírom a véleményem róla. Konkrétan a Che!-s plakátról-kampányról van szó. [more will come]

Kellemes meglepetésben volt részem az M2 részérol: tegnap este leadták a Tuvalu, az álomsziget c. filmet, amit a tavaly láttam már, de jólesett újranézni. Minimáldialógusos nem-színesfilm a beépítést megelozo bontásnak hosiesen ellenálló kiköto közelében álló fürdoházrol és a valamilyen formában hozzá kötodo emberekrol. Nem-színeset írtam és ez így igaz, mert a film nem fehér-fekete, hanem színes, de mint a megfestett fehér-fekete képek, vagy a dagerrotípiák, mindig a környzettol vagy hangulattól függo színárnyalatokban pompáznak, világoskék-fehér az önfeledt úszkáláskor, aranybarna-fehér a jókedvü napozáskor, sötétpiszkoskék-fekete az esos napon, mikor bontást mondanak az uszodára, fehér-fekete temetéskor, ami egyébként a legszebb jelenet a filmben, nemcsak a képi világa, hanem a siratóének is.
Szófiában és Várnában filmezték, és a Luna Papaból ismert Chulpan Hamatova játssza a noi, míg a Pont-Neuf... -beli csavargó Denis Lavant a férfi foszerepet.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy a magyarul beszélo egész furcsán hat a film leírásánal, hisz magyarnak semmiképpen sem mondható nemzetközi szavakat, félmondatokat mondanak egymásnak a szereplok.

Tegnap láttam a közelmúlt legjobb filmjét, egy Bunuelt, miután bringával hazamentem a Kálvin-Astoria-Erzsébet híd-budai rakpart-stb. útvonalon és ez annyira kikészített, hogy remego térdekkel szálltam le és a kezem is remegett. Nagyon stresszes voltam, a sok autó meg kis részben a fáradtság miatt.
Node a film: A szabadság fantomja, az Öldöklo angyalt (egyébként a Twillight Zone sorozatban is átvette, feldolgozta valaki -mondanom sem kell, melyik a jobb...) leszámítva ez tetszett a legjobban tole. A plakátját meg lehet csodálni a Muvész mozi emeleten lévo termének falán (nem tudom a terem nevét). Érdekes a történetvezetés: a szereplok egymásnak adják át a történet fonalát, így nincs(enek) foszereplo(k), csak szereplok és egyszerre mindenki fo- és mellékszereplo is. A történetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, mindig egy mellékesnek tuno szálból indul ki az újabb és a végén magába fordul, kezdodhetne az egész elölrol: Le a szabadsággal kiáltják a filmkezdo illetve a filmzáró jelenetben. Bunuel humora nagyon jó, velosen figurázza ki a társadalom képmutatását, konvencióit, berögzodéseit. Talan az elveszett kislány története sikeredett a legjobbra: a szüloket felhívják az iskolából: eltünt a lányuk. Az iskolába sietve tapasztalják: ott van, hisz örömmel üdvözli oket, de csak letorkolják: akkor beszéljen, mikor kérdezik, és inkább a tanítónonek hisznek, aki azt állítja: nincs meg. Elmennek a rendorségre, ahol az eltunést bejelentve a rendorprefektus örvendezik: dejó, hogy elhozták magukkal, legalább könnyebb lesz kerestetni, hisz pontos személyleírást tudnak adni róla... ebbol a fonák helyzetbol ideiglenesen elo-elovillan a "józan" meglátás (a kislány leginkább, akire koránál fogva még nem rakódtak rá a társadalmi konvencók), de a megszólalót mindig letorkolják. A másik kedvenc jelenetem az "ebéd" volt, de erre most nem térek ki.

Elegem van a majmokból, ma nem találkozok velük. Oldják meg magukban a problémáikat, ne nekem kelljen minden semmiség miatt futkároznom.

A pénteki ünneplés szar volt, rosszkedvem volt, és -ahogy elore sejteni lehetett- a társalgást monopolizálták a hangoskodók, akik minden koncepció nélkül nyomják a szöveget, általában azon férfiui frusztráltságtól hajtva miszerint ha az egyetlen jelen lévo no nem csak rájuk figyel, akkor világvége lészen és többet nem sikerül senkit sem magukévá tenni (még a szánalmas noiket sem -már akinek van, ugye). Ilyenkor kedvem lenne beszólni nekik: nyugi, attól hogy folyamatosan hülyeséget beszélsz, nem lesz a tied (habár néha az ellenkezojérol vagyok meggyozodve). Egyszerüen látszik rajtuk, a figyelemfelkeltés mindennél fontosabb... szánalmasak. Csak TGLnek szóltam be, pedig ot nem akartam megbántani. Remélem 11 hónap alatt elfelejti.

Hétvégén megvolt a Rajzoló szerzodése, sajnos újabban mindenbe belealszom, ebbe is sikerült, de visszatekertem és újranéztem az átaludt részeket, ennek ellenére issé zavaros volt az egész, oszintén bevallva nem tetszett. A rajzok szépek voltak, a történet érdekes volt, de nem állt össze.
Szombaton gyereklátogató volt KTnél, kissé összeszorult a torkom, mikor eljöttem: örültem nekik, de valahogy sajnálom is oket, tudom, nem állnak nagyon jól anyagilag és segítenék rajtuk, de nem tudom hogyan tegyem, s emmiatt rosszul éreztem magam. Mára kezd elmúlni.

Zsidó zenét hallgatok. Hogy mi a címe és ki követte el, azt nem sikerült kideríteni a CD borítójáról, mert nem értem a krikszkrakszokat. Ráadásul a CD is fordítva van, mintha fejjel lefele tették volna bele a borítót (tudom, hogy nem). Kissé ellentmondásos a borító, mert a szöveg jobbról balra van, a számok pedig balról jobbra. Amúgy nem az enyém a CD, Joey kapta, én meg gyorsan elkunyeráltam tole.