Ma ráakadtam a majdnem elfelejtett
birkás játékra, 1924 az eddigi rekordom, de dolgozom rajta.
eNeN's blog
"Mit lehet tenni, amikor minden elerheto; a szex, a viragok, az elet es a halal sztereotipiai"
(Baudrillard)
Friday, August 02, 2002
Joe nem akar kijönni, pedig ezt nem is olvasta :)))
"Nem tudom, mi ertelme van kimenni a Szigetre, ha otthon, fotelban megkaphatjatok a filing felet. Korrekt osszegert osszepisalom a WC-teket is, illetve ellopok ezt-azt." (Perfekcionista @ Tilos Agora)
Tegnap elbúcsúztattok B-t: megfogott egy phd-ösztöndíjat és ma költözik Bonnba. Nagyon lelkes volt, de a tegnap azért látszott rajta: nem szívesen hagy itt minket. Szomorka volt. Nem is ültem sokat, megittuk a pezsgot meg egy bort, aztán húztam haza.
Ki kellene menni a szigetre, de kivel?
Utban B-hez megettem egy csirke-junkot, s a kétfogú(!) elárusító mindenáron rá akart beszélni mindenféle szarra, amit nem akartam megvenni és siettem is, o meg csak ott gagyogott. Ettol lesz a hónap dolgozója valaki?
Wednesday, July 31, 2002
Ez durva. Na nem a Mocsok, a stílusából nem is következtettem jobbra, hanem a két tyúk. Ha jól emlékszem, hallgattam ezt az adást, persze csak a szokásos nagyszájúskodasnak gondoltam a Mocsok "élo" közvetítését. Amúgy gyenge a musor, tüzelo tizenéves libáknak és mazochistáknak ajánlom (lásd a hetente betelefonáló hülyegyereket). Ellenben a zene néha állati. Mióta Superman elrepült és a stáb felét kirúgták, a rádió egyre silányabb...
Vegyetek inkább babát.
A mai Reggeli romboló [ez mindig az aktuális heti adásra mutat] igen érdekes volt: telefonszámokat hívtak fel és próbálták kideríteni, kié. Az egyik makacs "ügyfél" többszöri próbálkozásra sem dolt be nekik :) Végül a Guiness sörösdobozokban lévo muanyag golyók titkát próbálták megfejteni a matáv tudakozó plusszal, kevés sikerrel. Én tudom a választ: a sör habosságának folyamatos biztosításáért van ott (marketingízü, ugye?). Jövo héten folytatják a telefon-betyárkodást valamint a tudakozóban elhangzott leghülyébb kérdéseket fogják ismertetni.
Elkészültek a túrázós képek. Van egy pár béna, de nagyobbrészt jól sikerültek. Sajnos félreixeltem a méretet, és nagyobbak lettek a kívántnál :(
A portán le lehet adni elohívásra a képeket, amit este elvisz egy muki, és másnap jön a képekkel. Baromi kényelmes, de mégsem fogok többet velük elohívatni, mert nincs indexkép és ajándék film sem.
Valami Kai Tracidot hallgatok, trancenek hívja a zenéjet, de elég gyenge, inkáb melodikus és már ezerszer hallott részek vannak benne.
Tegnap Honlaptegnapja nap volt, de mire beértem már majndem vége volt. Délutan meghallgattam az elejét is, nem volt nagyon jó, még mindig az indián-filmek voltak terítéken, ahogy már ezelott 2 héttel is...
Elmaradt a majomtalálkozó, aminek csak örülni tudtam.
Az Angelday blogjába beleolvasva jöttem rá: újra Prágába akarok menni, az oszi kirándulás, a rövidsége és a társaság miatt, revansra vár.
Tuesday, July 30, 2002
Ma megyek majomtalalkozóra, ahogy a muegyetemistákat hívom, habár nagy részük ex- vagy eltés, deakkoris. Hátha eljön sörözni valaki. Vagy egy white russianra, mert már régen volt ilyen. Nincs kedvem hozzájuk, sajna menni kell.
Ez a második munkanap a szabi után, még a jé mozog az egér fázisban vagyok, és abban a kellemes tompultságban, amibol csak a F. faszsága billentett ki: amíg nem voltam, itt nyomult a w2ks gépemen egész napokon keresztül a wc3-mal, természetesen az én júzeremmel, aminek jelszavát pár héttel elmenetelem elott adtam meg egy délután és elfelejtettem megváltoztatni. Ami még rosszabb, az a sharelés volt, ugyanis még ki is ajánlotta a directoryt... Egyszóval jól kezdodött.
